Kezdőlap > hír, interjú > Goha.ru kérdezz-felelek

Goha.ru kérdezz-felelek

Az egyik legérdekeltebb téma az ArcheAge fanoknál az, hogy hogy fog működni a frakció? Hívhatjuk az ArcheAge-t RvR játéknak, vagy az teljesen más dolog lesz mint amit eddig láttunk a játékokban? Hogy fog beilleszkedni a frakció rendszer egy sandbox játékba?

A legnagyobb különbség, hogy a játékosok egy alap frakcióba fognak tartoznak a kezdésnél, de lehetőségük lesz létrehozni a saját frakciójukat a játék folyamán később. PvP és RvR tartalom, mint például várfoglalás, 2 frakció között fognak zajlani, akik háborúban állnak egymással.

*/ itt annyit jegyeznék meg, hogy ez a rendszer nekem így elsőre úgy tűnik, hogy ugyanaz mint ami Lineage2-ben van, annyi különbséggel, hogy nem akárki mehet váratfoglalni, csak az a klán, aki “war”-t nyomott a másik klánra, jelen esetben arra, akié a vár. /*

Mennyi frakció lesz a játékban? A játékos választja ki a frakciót karakter készítésnél, vagy később tud választani? Hogyan fognak egymásra hatni a frakciók?

Rengeteg frakció lesz a játékban, de a karakter készítésnél a játék legelején az egyik frakcióhoz fogod magad kötni a kettő közül, melyek ellenségesek egymással. Ettől függetlenül, később a játékosok folytathatják a játékot az adott frakcióban, vagy létrehozhatják a sajátjukat. A játékos meg is fogja tudni változtatni a frakciót, ahova tartozik, idővel.

Szeretnénk megtudni több információt a klán rendszerről. Milyen szabályokkal fognak játszani a klánok? Lesznek klánháborúk és pvp egy frakción belül?

A klánok építhetnek klánvárost, és együtt craftolhatnak, megoszthatnak tárgyakat, stb. De például, egy játékos PvP-zhet és RvR-zhet egy teljesen külön közösségi egységben, amit mi “expedíciós hatalom”-nak hívunk. (Expeditionary Force). Ez az expedíciós hatalom csak frakción belül hozhatóak létre, ellentétes klánokkal is, amelyek kapcsolatban vannak a frakcióval. (ez nem teljesen világos, bocs..)

Az expedíciós hatalmak elfoglalhatnak területeket, és háborúzhatnak. Két hatalom lehet ellenséges, de akár barátságos is egymással, ez attól függ, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással (utálják-e egymást vagy nem, a playereken múlik).

Nem végleges még, de tervezünk több fajta szervert is. Például lesz egy PvP szerver, ahol akár a saját frakciódba tartozó embert, akár még az alliance társadat is le ölheted (PK), de lesz szerver, ahol csak az ellenséget lehet megölni.

Nem lesz büntetés PvP-ért klánok vagy partyk között (talán még rewardok is lesznek). De lesznek pontos büntetések PVP-ért partyk között, akik egy frakcióból származnak. (Például, börtönbe zárják egy időre, kidobják a frakcióból, és ha ez sokszor előfordul, akkor egy kalózfrakcióba fog kerülni). A kalózfrakció az ellensége az összes frakciónak.

Fejleszthetünk klánokat? Ha igen, milyen bónuszokat kaphatunk a fejlesztésekért?

Igen, a játékosok fejleszthetnek klánokat, a szokásos módon, mint ahogy az összes többi MMO játékban. Nincs még semmilyen fix tervünk erre, mint például klán skillek vagy fejlesztések, de tervezzük hogy megcsináljuk. A klánházakat például lehet fejleszteni.

Terveztek klánházakat NPC városokban vagy játékosok által építettekben? Lesznek klán raktárépületek? (warehouse, wh)

Igen, a játékosok szabadon építhetnek klánházakat, klánvárosokat és több fajta épületet is, akár a városon belül is.

A klánoknak lesz lehetőségük szövetséget kötni? (alliance) Ha igen, egy frakcióba kell tartozniuk a klánoknak? Milyen lehetőségeket és előnyöket kapnak a szövetségek? Chat csatornát, alliance buffokat, alliance aukciós házak, stb?

Mint említettem feljebb, különbség van a klánok és az expedíciós hatalmak között az ArcheAge-ben. A játékos csatlakozhat klánba, és külön expedíciós hatalomba. Viszont a klánokhoz képest az expedíciós hatalmakba a játékosok csak egy frakcióból származhatnak. Ennélfogva az expedíciós hatalmak szövetségbe léphetnek (alliance), de még nem döntöttük el milyen támogatást kapnak a szövetségek.

Fontos szerepet fognak játszani a klánok közötti kapcsolatok? Várhatunk aktív és drámai pillanatokat a “politikában” a klánok között?

Tekintve, hogy a játékos létrehozhat frakciót, vagy magas szintet érhet el a frakciókon belül politikai szempontból, nem akarjuk még megmutatni rendszer-szerűen a kapcsolatrendszert különböző expedíciós hatalmak között, de mivel a kapcsolat frakciók között meg fog mutatkozni, a játékos feltételezheti majd a kapcsolatrendszert az expedíciós hatalmak között. (ez sem volt túl világos, de azért remélem érthető)

A kapcsolatok megfognak változni a játékosok cselekedetei által.

Miért fognak harcolni a játékosok és klánok? Lesz lehetősége egy klánnak vagy szövetségnek vagy frakciónak dominálnia egy teljes PvP szervert?

Konfliktusok lesznek az expedíciós hatalmak között egy régió elfoglalásáért, vagy annak nyersanyag készletéért. Az expedíciós hatalmaknak lesz lehetőségük várat építeni, hogy megvédhesse a régiót és a nyersanyagokat. Egy expedíciós hatalomnak több régiót is van lehetősége birtokolni. Mivel rengeteg régió lesz, nagyon nehéz lesz egy hatalomnak birtokolnia az összeset területet egyszerre, már csak a védelmet tekintve is. Nem fogjuk maximalizálni az elfoglalható területek számát. De például egy szövetségnek már nagyobb esélye van elfoglalni az összes régiót.

A várak mindig támadhatóak lesznek, vagy csak bizonyos időpontokban? Lesz lehetősége a játékosnak meghatároznia az ostrom időpontját? (mint Lineage2-ben)

Alapvetően, lesz egy menetrend a váraknak. A játékos választhat, milyen menetrend szerint lesz foglalható a vár (pl, 1 órától 7 órán át 12 óráig a hétvégén). A kezdeteknél, gondolkoztunk hogy akármikor elfoglalható legyen a vár, de változtattunk ezen, mert túl nagy teher lenne a játékosok számára.

Van valami limitáció az ostrom alatt, pl. maximum létszám? Instance-olva vannak az ostromok?

Az ostromok mindig szabadon fognak zajlani, nem instákban. A jelenlegi célunk, hogy élvezhetővé tegyük az ostromokat 50 vs 50 számára. De dolgozunk rajta, hogy ha több ember szeretne csatlakozni, legyen rá lehetőség. A számok változhatnak idővel, a technika fejlődését figyelembe véve. (ha figyelembe vesszük azt, hogy crysis motorral fut, nem is kevés az az 50 vs 50..)

Hajók, tengeri csaták, és minden ami ehhez tartozik: mennyire lesznek ezek fontosak? Ez egy kötelező eleme a játéknak azoknak, akik elszeretnének érni valamit a játékban?

A hajók alapvetően közlekedésre vannak, de játékosok is uralhatnak hajókat, és ezzel szabadon hajózhatnak amerre csak akarnak, és részt vehetnek csatákban, ostromokban. A nyílt óceánon a játékosok PvP-zhetnek nyugodtan, minden PvP büntetés nélkül.

Illetve, lesznek olyan régiók is, melyek csak és kizárólag hajókkal lesznek elérhetőek. A PvP pontok, amiket a hajós csatákban szerzünk, felhasználhatóak lesznek további tárgyak megszerzésére.

Lesz valami fajta logisztikai dolog a játékban? Utazásra gondolunk vízen, szárazföldön. Ha igen, számíthatunk karaván-rablókra és kalózokra?

Még nem gondolkoztunk hajós szállításra, de mint említettem az előbb, mivel vannak PvP tartalmak a hajókkal kapcsolatban, lesznek kalózok. Továbbá a játékosok fognak kapni valamennyi anyagi jutalmat, ha lerombolnak egy ellenséges hajót.

Milyen PvE tartalmat kapunk az ArcheAge-ben? Lesznek nyitott és instanceolt barlangok, kazamaták csapatoknak és raidek számára? Magasabb lesz a jutalom kinti, nyílt területen lévő bossokért, mint instaceolt bossokért, mivel azokért valószínűleg meg kell küzdeni?

Igen, lesz nyílt és instanceolt dungeon, csapatoknak és raideknek egyaránt. A lootok természetesen jók lesznek, de nem vagyunk még kész a végleges balance-al.

Terveztek epic raid bossokat ritka droppokkal és random respawn idővel? (mint lineage2-ben)

Igen. Az ArcheAge világa óriási, szóval ha a játékos elég szemfüles, fog találni pár epik raid bosst.

Mit tudsz mondani a mobok és bossok intelligenciájáról? Komplikált AI-juk lesz, ami komoly taktikai felkészülést igényel a játékosoktól? (mint wowban)

Sokfajta irányba fejlesztettük a mesterséges intelligenciát. A mostani fázisban, még nem tudok elárulni erről a dologról semmit.

 

_________________________________________________________________

Azt hiszem elég sok új dolgot tudtunk meg most. Van min gondolkozni, na meg vagy még 3x átrágnia magát az embernek, főleg a klán – alliance – expedíciós hatalom dolgon. Nyugodtan lehet kommentelni, ha valakinek nem világos, még nekem se teljesen 🙂

Reklámok
Kategóriák:hír, interjú
  1. Kensidian
    január 20, 2011 - 20:14

    elég egy geci bonyolult játék lesz ez xD lehet nekem tul komplikált, nade azt még meg kell élni és kipróbálni 😀

  2. január 20, 2011 - 20:53

    Jah nem semmi, elsőre nekem se ment, meg még most se értem teljesen

  3. Tanus
    január 20, 2011 - 22:13

    Köszi, szép kis fordítás! Hát ha ezt valóban mind megvalósítják…. Ez vmi hihetetlen játék lesz, és egyértelműen űberelni fog minden eddigit!!! WoW, Aion, és a most jövö Tera… Ebben már most olyan tartalmak vannak tervben, ami eszméletlen távlatokat nyit meg előttünk… Szinte meg se lehet unni, mivel hatalmas világról lesz szó, és ez a rengeteg lehetőség. Már maga az opciók kipróbálása is eszméletlen időt vesz igénybe, és csak 1x próbálkozásra gondoltam, nem beszélve arról, hha vkit valamelyik része nagyon megfog… Hihetetlen belegondolni abba, hogyha van egy nagy kietlen táj, és a klánom úgy dönt, hogy nyersanyag, taktikai, meg egyéb szempontok miatt az jó területnek néz ki, akkor elkezdünk oda építkezni!! Tényleg hihetetlen.. és épp ezért kétlem hogy ingyenes lesz nálunk…:)))

  4. Dakszli
    január 20, 2011 - 23:08

    Húú, bazze , de sokat emlegetik a Lieage2-t. Remélem semmi köze nem lesz hozzá, aki L2-t akar az menjen és L2-zön 😉

    Ez a klán, frakció, expedíciós erő rendszer nagyon tettszik:o).Bár még én se értem egészen, de izgalmasan hangzik.

    Tanus, már a játék bejelentésekor mondták, hogy nem lesz havidíj és úgynevezett mikrotranzakciós rendszerrelé tartják el magukat. Szóval tuti ingyenes lesz.:D

  5. január 21, 2011 - 08:13

    Igen, de a mikrotranzakciósnál meg megvan a veszély, hogy max pénzért építhetsz majd ezt azt, stb

    • Dakszli
      január 21, 2011 - 15:19

      Meglátjuk. Úgyis eltelik még vagy fél év mire kiderül.

  1. No trackbacks yet.

Elköltöztünk! Sorry, but we are moved to: http://archeage.variance.hu/ Follow us!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s